Sziasztok!
Nemsokára a krisztusi kort elérő kismama vagyok. 2013 nyarán derült fény a lisztérzékenységemre. Azóta gluténmentes diétát tartok. Eddig sikerrel. Bár, 8 hónappal ezelőtt, még nem láttam rózsaszínben a világot.
Mondhatni földbe gyökerezett a lábam, mikor közölték velem azt a tényt, hogy gyógyíthatatlan autoimmun betegségem van, amit úgy hívnak, hogy LISZTÉRZÉKENYSÉG. Akkor, még semmit se tudtam erről a betegségről. Az orvos is csak annyit közölt, hogy kezdjem el a gluténmentes diétát, amit életem végéig tartanom kell. Annyit még hozzátett, hogy egy morzsányi glutén se kerülhet a szervezetembe.
Persze, ezen kívül nem kaptam semmi segítséget, még a dietetikustól sem. Szóval a kezembe kellett venni a dolgokat és az internet lett a legjobb "barátom".
Persze, ezen kívül nem kaptam semmi segítséget, még a dietetikustól sem. Szóval a kezembe kellett venni a dolgokat és az internet lett a legjobb "barátom".
Az első héten nem ettem kenyeret, de minden mást igen. Aztán jött a hideg zuhany. Miben is van GLUTÉN?? Rá kellett döbbennem, hogy mindenben van, mindenhol ott van ez a "valami", ami az én szervezetem ellensége. Ott van a csokimban, a kolbászban, a szalámikban, a mogyoróban, mákban, a fűszerekben. Hogy mi??? De akkor mit fogok enni??
Hihetetlen kutatómunkába kellett fognom, hogy kiderítsem mit ehetek. Mára már tudom, hogy mik azok a termékek, amiket biztonsággal fogyaszthatok.
Aztán az első hónap után jött a következő kifejezés, ami szintén diétahibát okozhat: KERESZTSZENNYEZŐDÉS??? Az már megint mi? Már megint egy újabb kihívás? Hol és miért szennyezik be az én Gluténmentes szalámimat, sajtomat?? A néni a felvágott szeletelése közben? Igen.
Ma már csak előre csomagolt szalámit veszek.
A blogommal szeretnék segíteni a hozzám hasonló helyzetbe kerülőknek, kisgyermekes anyukáknak, idősebb embereknek, mindenkinek, akinek GM (glutén mentes) diétát kell tartani. Szeretném megosztani a tapasztalataimat, receptjeimet, hétköznapi nehézségeket ami ezen állapot velejárója lehet.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése