2014. december 30., kedd

Virslis apró süti

Szilveszterre gondoltam kikísérletezek valami finomat. Természetesen csakis virslis lehet. Ezzel kívánok Boldog Új Évet Nektek!





Recept:

35 dkg Schar B liszt
1 Budafoki száraz élesztő
200 ml langyos laktózmentes tej
1- 1,5 kk só
100 ml langyos víz 
1 tojás
1 ek olaj

A fenti hozzávalókat ilyen sorrendben egy tálba öntjük, majd kézi mixerrel jól összekeverjük ( 2-3 perc). Majd lefedjük és meleg helyen kelni hagyjuk. ( 30 perc ). Lisztezett deszkára öntjük és kézzel jól átgyúrjuk. Pici lisztet fog még felvenni. Kinyújtjuk és háromszögeket vágunk ki a tésztából. Pici virsli darabokat teszünk mindegyikbe és feltekerjük. Tojással megkenjük a tetejüket.

190 fokon 30 percig sütjük.  Nekem nagyon ízlik. Remélem nektek is fog.






2014. augusztus 24., vasárnap

Az én lángosom

Ma végre megcsináltuk a lángos gluténmentes változatát. Anyu receptje szerint. Nagyon finom lett :D  Egy év után már muszáj volt ezt is megsütni.



Recept:

3 közepes krumplit megfőzünk, majd jól összetörjük. 2,5 dl tejben élesztőt futtatunk.

0,5 kg  lisztet ( schar B) hozzáadunk a tört krumplihoz, majd 2 kiskanál sót és 2 evőkanál olajat teszünk hozzá. Majd ráöntjük a tejben felfutott élesztőt, és kb. 150 ml langyos vizet. Ezt jól összedagasztjuk géppel.

A tetejét megszórjuk liszttel és kelni hagyjuk.


Ha megkelt kis zsemle nagyságú darabokra szedjük. ( olajos kézzel )


Majd olajos kézzel összelapogatjuk őket, ahol szakad azt korrigáljuk, és forró olajban kisütjük.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

2014. július 24., csütörtök

Bagett

Közel egy éve nem ettem bagettet, viszont annyira megkívántam, hogy muszáj volt sütnöm. Annyira finom lett, hogy nem is értem, miért nem csináltam eddig :D




Tészta recept: 

20 dkg gluténmentes liszt ( schar B)
160 ml langyos víz
1 kk só
kis olaj
1 Budafoki szárított élesztő

Ezeket kézi mixerrel dagasztom, majd olajos kézzel bagettet formázok belőle,  90 fokon sütőben kelesztem.
Miután megkelt kanállal belapítom a tetejét, hogy rá tudjam pakolni a finomságokat.

Tetejére:

Globus hamburger krémmel megkentem, majd tettem rá szalonnát, sonkát, kukoricát, és sajtot reszeltem a tetejére.

200 fokon 20 percig sütöttem. 

Próbáljátok ki, nekem nagyon ízlett!! Jó étvágyat hozzá!




2014. június 25., szerda

Joghurt torta

Sziasztok!

Ma egy joghurt torta receptjét szeretném veletek megosztani.



Hozzávalók 26 cm átmérőjű tepsihez :

40 gramm porcukor
80 gramm vaj
120 gramm Schar C liszt

Ezt a három hozzávalót összegyúrjuk a hideg vajjal, majd kivajazott tepsiben 180 fokon 10 percig sütjük. ( Barna legyen a teteje )

Töltelék:

750 gramm Natúr joghurt
250 gramm Kristálycukor
50   gramm Étkezési keményítő
3 db Tojás
115 gramm Olvasztott vaj
fél citrom héja és leve

A joghurtot, a cukrot, a keményítőt és a 3 tojást összekeverjük, végül az olvasztott vajat is hozzákeverjük, majd jöhet a citrom is.

A krémet rátesszük az elősütött tésztára, majd 170 fokon 40 percig sütjük. Majd hűlni hagyjuk és 2 órára hűtőbe tesszük.

Csokiöntettel vagy eperöntettel isteni.

Jó Étvágyat!   :D

2014. május 28., szerda

Keresztszennyeződés

Keresztszennyeződésnek hívjuk, mikor egy gluténmentes élelmiszer/ eszköz valahogy érintkezik egy glutén tartalmú élelmiszerrel / eszközzel.

Példák a keresztszennyeződésre :

Olaj : A gluténmentes rántott ételt olyan olajban sütik, amiben előtte glutént tartalmazó ételt sütöttek. Így a mi rántott húsunk, már tuti nem lesz gluténmentes.

Konyhapult: Kenyérmorzsás konyhapultra tesszük a GM ételünket. Biztos, hogy szennyeződik. Mindig alaposan mossuk le a felületeket.

Mosogatás: Figyeljünk oda, hogy alaposan mosogassunk, ne maradjon semmilyen láthatatlan szennyeződés az eszközökön

Csemegés pult: Ne vásároljunk csemegés pultból semmit. A szalámikat szeletelő gépet nem tisztítják minden egyes szalámi után, illetve minden szalámit ugyanazzal a villával szednek ki. Nem számít, hogy gluténmentes a szalámi vagy sem. Szóval itt is szennyeződhet például a Pick szalámi. Ezért csak előre csomagolt termékeket vásároljunk.

Gyártó soron: A gyártósoron is szennyeződhet az élelmiszer. Egy gyártósoron készül a glutén tartalmú és a gluténmentes is. Ilyen esetekben feltüntetik a csomagoláson, hogy a termék nyomokban glutént tartalmazhat.

Kezünket is jól mossuk meg, mielőtt magunknak készítjük az ételt.


Jelenleg nem jut eszembe több, de majd bővítem a listát

Útravaló-

Egy lisztérzékeny ember számára az a legrosszabb, amikor az egész napos távollétet az otthontól, valahogy meg kell oldania. Nem egy hálás feladat. Főleg úgy, hogy szinte egy étteremben se tud gluténmentesen étkezni. A legtöbb étteremben fogalmuk sincs arról, hogy mi az, ami valóban gluténmentes. Ez pusztán a tájékozatlanságnak és tudatlanságnak tudható be. De ez lehet az oktatás hibája is. Hiszen, ha minden szakácsnak megtanítanák a diétás táplálkozás szabályait, akkor más lenne a helyzet. Szomorú, de a glutént és a laktózt is összekeverik ( fagyi árusok). 

Mi legyen a táskánkban? Néhány tipp

  • alma
  • banán
  • sárgarépa
  • szendvics
  • saláta csirkemellkockákkal
  • puffasztott rizs
  • GM csokik/ GM nápolyi/ GM keksz
  • VÍZ
  • aszalt gyümölcs
  • mazsola
  • dió, mogyoró, mandula


Pöttyös túró rudit szinte minden boltban árulnak. Az üveges bébiételek közül is válogathatunk, ha semmi más nincs a közelben. Császári csemege, Pufi is általában van minden boltban.

Gyors éttermek közül a MC Donald's-nak korrekt allergén infója van a tálcán található papír hátoldalán. 



2014. május 26., hétfő

Gluténmentes Lisztek

Szerencsére ma már viszonylag sokféle gluténmentes liszt van forgalomban. Ezen lisztek ára 800-1800 Ft körül mozog. Nem olcsó mulatság. Én 1 kg lisztből 6 napi kenyér adagot tudok kihozni, és mellette marad még rántás készítéséhez is. 1200 Ft-os átlag árral számolva napi 200 Ft-ra jön ki a lisztünk ára. Ehhez jön még az élesztő, só, víz, olaj stb. ára, ami a sütéshez kell. 


Melyik lisztet válasszuk?

Válasszuk azt, amivel tudunk könnyen dolgozni, és az ízvilága is megfelel nekünk. 
Figyeljünk oda, hogy a kelesztett tészták más lisztet igényelnek, mint a sütőporral készült kevert tészták. Ezt általában jelzik is a GM lisztek csomagolásán, hogy pontosan, mihez ajánlják az adott lisztet. 

Otthoni liszt készlet :


  • Rizsliszt ( GM ) - rántáshoz, piskóta készítéshez, palacsintához, kenyér sütéshez keverve ( 1/3-ad rizsliszt + 2/3-ad GM liszt )
  • Kukoricaliszt ( GM ) - kevert sütik tésztájához, kenyér sütéshez keverve ( felesben a GM liszttel )

  • Gluténmentes liszt : például : Naturbit, Schar B, Schar C, Nutri Free ( állítólag ez nagyon jó, én is szeretném kipróbálni a közeljövőben  )



  • Lenmagliszt
  • Gesztenyeliszt
  • Hajdinaliszt

Darák: 
  • Kukoricadara - panírozásnál morzsa helyett használható
  • Rizsdara - gríz helyett használható, én túros gombóc készítésénél használom

2014. május 25., vasárnap

BEVÁSÁRLÁS- MIT VEHETÜNK MEG? rövid tájékoztató

Amióta lisztérzékeny vagyok a bevásárlás ideje megduplázódott, főleg egy három éves kisgyerekkel.

Mire figyeljünk? 

Először is minden termék összetételét jól olvassuk el. Amennyiben az összetevők között szerepel a búza, glutén, rozs, árpa, zab szó, akkor az a termék nem jó nekünk. Ha nem szerepel rajta, és a nyomokban információ között se találjuk a fenti szavakat, akkor biztosak lehetünk benne, hogy mentes a termék gluténtól. Amennyiben ráírják egy termékre, hogy gluténmentes, akkor remélhetőleg tényleg az és biztonsággal fogyaszthatjuk. Bár, én már találkoztam olyannal is, hogy rajta volt a gluténmentes jelölés, de a nyomokban információnál fel volt tüntetve, hogy glutént tartalmazhat. Szóval elég ellentmondásos információk szerepeltek rajta.


A diéta elején teljesen ledöbbentem, mikor megtudtam, hogy a csokoládéban, a fűszerekben, a joghurtban, cukrokban is lehet glutén. 

Csokoládé:

Az első csalódásom a Milka csokoládé volt. Az a csoki, amit eddig ettem, glutént tartalmaz. Egy világ omlott össze bennem. Azóta a Tibi csokit, és Kinder csokikat ( Kinder tojás) veszem. Ha jól emlékszem, akkor a snickers, bounty, mon cherry is GM. Illetve a Merci csoki is megfelel.
A Müllerben is lehet kapni glutén és laktózmentes táblás csokikat és véleményem szerint nagyon finomak is.

Fűszerek:

A kotányi fűszerek tartalmaznak glutént. 
Én a Lucullus márkájú fűszereket veszem, többsége gluténmentes, de egy-kettőn szerepel a "glutént tartalmazhat" kifejezés.

Aszalt gyümölcsök:

Jelenleg a Kalifa termékei gluténmentesek. Amennyiben van másik is, akkor kérek segítséget, hogy melyik GM még?

Kakaópor:

Nesquick Opti Start kakaó gluténmentes, szerepel rajta az információ is. 


3in1:

Én jelenleg a nestlé 3in1 instant kávéját fogyasztom, az összetevők lista alapján fogyasztható. 

Húsok:

Itt is figyeljünk oda vásárláskor, mert bizony az előre csomagolt húsoknál is találkoztam olyannal, amelyik glutént tartalmazhatott. Az összetevőket itt is jól olvassuk el!! 

Csemege pult:

Csemege pultból ne vásároljunk szalámit, sajtot, mert a keresztszennyeződés miatt tartalmazhat glutént. Például, ha a szeletelőgépben előtte glutén tartalmú szalámit szeleteltek, akkor hiába kérjük a menteset, ha érintkezett a szennyezett géppel. Én általában pick termékeket fogyasztok, mert ezek gluténmentesek, de csak az előre csomagolt termékeket vásárolom.

Tészta:

Itt nincs mese, csak a diétás gluténmentes tésztákat vásárolhatjuk, ezért el kell látogatnunk a diétás boltba.

Szilvás gombóc:

Nagy öröm volt, mikor rátaláltam a Gergely gluténmentes szilvás gombócára, és szilvalekváros derelyéjére. Intersparban kapható. Persze, aki igazán ügyes, az otthon készíti házilag, talán egyszer én is azt fogom tenni :)

Joghurt, tejtermékek:

A natúr joghurtok általában gluténmentesek. A jogobella joghurtok fogyaszthatók. A mizo, és tolle termékei is javarészt gluténmentesek. De a biztos információkért látogassunk el a honlapjukra és nézzük meg az allergén infókat. 

Mizo allergén info:




Babáknak: tápszer

A Hipp honlapján nagyon korrekt allergén infó található a termékeikről.  Én jelenleg a Hipp Combiotik 2+  tejitalt használom.



Az üveges bébiételeken általában mindig feltüntetik, hogy gluténmentes-e a termék. 5 hónapos korig a termékek gluténmentesek szoktak lenni, mivel az európai ajánlás szerint  6 hónapos kortól kellene bevezetni a glutént a pici étrendjébe. 




Vasárnapi ebéd ötlet

VASÁRNAPI MENÜ

 cukorborsó leves, rántott csirkemell, sült krumpli, ecetes jégsaláta.


Természetesen minden hozzávaló gluténmentes termék volt.



A leves :

4-5 sárgarépa, 2 fehérrépa, cukorborsó, vegeta (podravka) , 1 knorr tyúkhúsleves kocka. 
A hozzávalókat megmostam, összevágtam, beletettem egy lábosba, vizet engedtem rá, és hozzáadtam a fűszereket. Mikor megfőttek a zöldségek hozzáadtam a petrezselymes GM csipetkét ( 1 tojás, kis só, petrezselyem, és kb 40 gramm GM liszt - ez a tojás méretétől függ ) , és 5-10 percig forraltam még. Tálalásnál egy kiskanál tejfölt tehetünk bele.
Én így szeretem :)





Rántott csirkemell:

A panír nálam ma GM liszt (schar B), tojás és GM morzsából ( Cornito) készült. Természetesen lehet zsemlemorzsa helyett kukoricadarát is használni, és a GM lisztet is lehet rizslisztre cserélni, ha pénztárca kímélő megoldást szeretnénk.
A csirkemell nálam vegeta és fokhagyma ízesítéssel készült. 




Sült krumpli:

Ha nincs kedvetek bajlódni a krumpli hámozásával, akkor nyugodtan használjátok az Aviko fagyasztott termékeit. De a Sparban kapható Budget fagyasztott krumpli is gluténmentes.



A krumplit és a húst süthetjük sima étolajban, kókuszzsírban, vagy kókuszolajban. A kókuszzsír és a kókuszolaj jóval egészségesebb a hagyományos étolajnál.









2014. május 24., szombat

KENYÉRSÜTÉS

Kenyeret pedig sütni kell. Miután megtaláltam azt a lisztet, amiből megfelelő minőségű kenyeret tudok sütni, a receptre is rá kellett lelnem. A zacskón található recept valamiért soha nem akart sikerülni. Ezért én az alábbi recept alapján sütöm a kenyeremet:

300 gramm Schar Mix B liszt
1 csomag szárított Budafoki élesztő
1 mokkáskanál só
300 ml langyos víz ( vagy 150 ml langyos tej + 150 ml langyos víz )
1 teáskanál lenmag esetleg egy kis napraforgó
1 evőkanál étolaj / kókuszolaj

A hozzávalókat a fent leírt sorrend alapján összeöntöm, majd 2-3 percig dagasztom. Ezután 20 percig kelesztem. Én egy olajjal kikent hőálló tálba átöntöm a dagasztott tésztát és 90 fokos sütőben kelesztem. Ha megkelt a tészta, akkor 200 fokon 40-45 percig sütöm a kenyeret.

Néha szoktam egy kis apróra vágott kolbászt is keverni a tésztába, és finom kolbászos kenyér lesz belőle.






A fenti recept egy alap recept, ami tetszés szerint variálható!

Minden kezdet nehéz

Sziasztok!

Nemsokára a krisztusi kort elérő kismama vagyok. 2013 nyarán derült fény a lisztérzékenységemre. Azóta gluténmentes diétát tartok. Eddig sikerrel. Bár, 8 hónappal ezelőtt, még nem láttam rózsaszínben a világot.

Mondhatni földbe gyökerezett a lábam, mikor közölték velem azt a tényt, hogy gyógyíthatatlan autoimmun betegségem van, amit úgy hívnak, hogy LISZTÉRZÉKENYSÉG. Akkor, még semmit se tudtam erről a betegségről. Az orvos is csak annyit közölt, hogy kezdjem el a gluténmentes diétát, amit életem végéig tartanom kell. Annyit még hozzátett, hogy egy morzsányi glutén se kerülhet a szervezetembe. 
Persze, ezen kívül nem kaptam semmi segítséget, még a dietetikustól sem. Szóval a kezembe kellett venni a dolgokat és az internet lett a legjobb "barátom". 

Az első héten nem ettem kenyeret, de minden mást igen. Aztán jött a hideg zuhany. Miben is van GLUTÉN?? Rá kellett döbbennem, hogy mindenben van, mindenhol ott van ez a "valami", ami az én szervezetem ellensége. Ott van a csokimban, a kolbászban, a szalámikban, a mogyoróban, mákban, a fűszerekben.  Hogy mi??? De akkor mit fogok enni??  
Hihetetlen kutatómunkába kellett fognom, hogy kiderítsem mit ehetek. Mára már tudom, hogy mik azok a termékek, amiket biztonsággal fogyaszthatok. 
Aztán az első hónap után jött a következő kifejezés, ami szintén diétahibát okozhat: KERESZTSZENNYEZŐDÉS???  Az már megint  mi? Már megint egy újabb kihívás? Hol és miért szennyezik be az én Gluténmentes szalámimat, sajtomat?? A néni a felvágott szeletelése közben? Igen. 
Ma már csak előre csomagolt szalámit veszek.

A blogommal szeretnék segíteni a hozzám hasonló helyzetbe kerülőknek, kisgyermekes anyukáknak, idősebb embereknek, mindenkinek, akinek GM (glutén mentes) diétát kell tartani. Szeretném megosztani a tapasztalataimat, receptjeimet, hétköznapi nehézségeket ami ezen állapot velejárója lehet.